Rockfront: ünnep előtt, ünnep után

Karácsonyi, és egyben idei utolsó programajánló összegzésre készülünk, szerencsére van miből válogatni az élő muzsika szerelmeseinek! Egy szívfájdítás is akad persze, de az összkép mindenképpen üdvös és örvendetes – ünnepeljenek és mulassanak jól! TóthZ jelent és kedvcsinál – idén utoljára!

Hallani még az angyalszárny-suhogást

Eljött az idő, hogy búcsút vegyünk erre az évre mindenkitől – a 2011-es utolsó programajánló cikk következik, hüpp-hüpp.

Karácsonyi menetek

Persze az még nem kizárt, hogy két ünnep között beesik valami fontos és megkerülhetetlen, de ilyen programajánló nem lesz – lássuk az ünnepi kínálatot, egy szomorú mellékszállal!
Szigorúan tartva magunkat a kronológiához, először is itt lesz nekünk egy fantasztikus sorozat – már ma: este a Kaptár Music Pub ad otthont a VII. Metál Karácsony nevű “ünnepség” nagy közös zúzásána. Az esemény ingyenesen látogatható, színre lép a fehérvári End Of Paradise és a helyi Ragadozók legénysége is. Acélos este lesz, remek pörgés a csendesnek ígérkező ünnepek előtt: a műfaj hívei számára kihagyhatatlan
Rockfront terén mindenképpen örömteli üresjárat várható szombaton – ezúton is azt kívánjuk, töltse a szentestét mindenki szerettei körében! –, már másnap szerepel viszont program a fenyőfa alatt: 25-én, vasárnap a Kaptár Music Pub várja a beszédes című Karácsonyi SlágerDisco programjára a mulatni vágyókat – a partit Töki vezényli, hajnalig!
Végül a szomorúság: őszinte bánatunkra és mély sajnálatunkra a tervezettnél jóval szűkebb körben ünnepel a Quimby zenekar – jegy már rég nincs, a dunaújvárosi alapítású banda elmaradhatatlan karácsonyi koncertjére a Club Heaven (Béke Étterem) színpadán kerül sor 26-án, vasárnap este. Kárpótlásként hadd szóljon a “Magam adom”!

Mint ismert, a srácok a lehetetlen helyzet ellenére is úgy döntöttek, hogy bár biztos akad, aki keserű csalódásként éli meg a jegyek alacsony számát (a bulinak eredetileg a fősuli Campus Arénája adott otthont), de városunkban “kötelező” eleme a karácsonyoknak az évzáró koncert – amely egyben a jubileumi, 20. év egyik utolsó bulija is lesz a zenekarnak.

Levezető futamok

A szomorkás mellékszál után evezzünk vidámabb vizekre: szintén a Kaptár kedveskedik nekünk december 27-én, kedden egy csendesülős, klipes-koncertvideós estével, 30-án pedig az év utolsó és egyben összesen 8. KocsmaKvízével, amit a szervezők egy előszilveszteri bulival csaptak össze.

Bulista felhangok

Ezen kívül a pincepub az ünnepek alatt is vár mindenkit, a szokásos nyitva tartással. Szilveszterkor sok más szórakozóhelyhez hasonlóan a Terminál Bár is szervez bulit – de az már egy másik történet.
Jövőre újra itt – addig boldog karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag újesztendőt kívánunk mindenkinek!
Márai Sándor szép szavaival búcsúzunk: “Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

TóthZ

Kategória: Helyi erők, Rockfront | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>